A MAGYAR TONY BLAIRE

    Tüntetett az öt legnagyobb hazai szakszervezet: november 11.-én a Miniszterelnöki Hivatal elé vonultak az érdekképviseleti szervezetek aktivistái,tiltakozásul az álbaloldali Gyurcsány-kormány leendő több biztosítós egészségügyi  modellje ellen,amelynek bevezetését nem éppen mellékes módon,a közelmúltban nálunk járt demokrata párti volt amerikai elnök, Bill Clinton sem javasolta.

    Mint azt már korábban láthattuk,az álszocialista-liberális koalíció egyik legszilárdabb tartóoszlopa a megszorító intézkedések tömkelege,azaz köznapi nyelven a Gyurcsány-csomag. Ez elsősorban a szigorú,ám annál értelmetlenebb és szakszerűtlenebb megszorító antiszociális intézkedésekre,illetve a korlátlan versenyszellemre,a piaci mentalitásra épül.A fukarkodó szemléletet hazánk esetén legalábbis részben az indokolja,illetve arra hivatkoznak nemegyszer,hogy még anno a Medgyessy-kabinet a száznapos,majd a leendő kormányfő a százlépéses programokkal sajnos túlköltekezett,túl sokat fordítottak szociális célokra,ahogyan azt a jelenlegi miniszterelnök szenvedélyes hangú interjúk során időnként nyilatkozta. Itt jön be a történet második szereplője,a mindenható versenyszféra,tudniillik, ahogyan a koalíció logikája diktálja,ha nem fordítanak megfelelő energiát a piacra,nincs versenyképesség se,és ez tönkreteszi a gazdaságot. Márpedig,folytatva még mindig az ő szemléletükkel,Szükség van minél versenyképesebb,nyereségesebb ágazatokra,hazai és külföldi vállalatokra,multicégekre.amelyek nemcsak a gazdaságot lendítik fel,hanem egy sor munkalehetőséget is teremtenek. Ez az elképzelés nem újkeletű és nem is magyar sajátosság: már 1994-95-ben is arról számolt be a nemzetközi munkásmozgalmi sajtó,hogy az akkortól az angol Munkáspárt vezető pozíciójába került Tony Blair és hívei igencsak fenték a fogukat nem csupán a hatalomra,hanem a közszolgáltatást végző ágazatok privatizációjára is. Kísértetiesen hasonlóan a jelenlegi kormányunkhoz,ők is rá kívánták tenni kezüket az egészségügyre és a vasútra,még akkor is,ha a Labour Party szabályzata tiltotta,hogy ilyesmire vetemedjenek. A párt igazi szocializmusban gondolkodó csoportja/Tony Benn,Dennis Skinner stb./ nemcsak emiatt,hanem családi hátterük és az azt meghatározó hozzáállásuk miatt is támadta a leendő brit miniszterelnököt: Blaire-ék jólszituált középosztálybeli-hazai szófordulattal élve-rózsadombi figurák,akiknek éppúgy közük nincs a munkásosztályhoz és a pórnéphez,mint hazánkban az MSZP-nek. Mindenesetre a blarizmus mint a vörös ingbe bújtatott neoliberális-vadkapitalista eszme világszerte hódít,így az állandó bizonyításkényszerben szenvedő Magyarországon is. Az említett ideológiát nagyjából a következőképpen foglalhatjuk össze: jóléti államot kell létrehozni az adott országban,ahol egyenlő esélyek mellett a szociális egyenlőségnek is érvényesülnie kell. Ez azonban másképp nem történhet,mint hatékony munkahelyteremtő beruházásokkal,gazdaságélénkítő intézkedésekkel,amelybe be kell vonni a piacot, azaz a tőkét is,amely garantálja a versenyképességet,az egyenlő esélyeket és a szociális intézkedések hatékonyságát. Szocializmusról vagy proletárdiktatúráról itt már szó sincs, helyette arról,hogy a piac valahogy segítsen mindenkit,így a mellékszereplővé degradált dolgozókat is. Nos,kb. így néz ki a blairizmus,amely a munka kifejtőinek jólétét a tőke hatékonyságával kívánja összekapcsolni-természetesen nagyon is helytelenül.

    A nemrég leköszönt angol miniszterelnök nyomdokain halad az MSZP is,amelyben hű csatlósa az SZDSZ is. Már 2002-ben olyan aggályaiknak adtak hangot a dolgozói érdekképviseletek szóvivői,mely szerint az egészség-és oktatásügyet,valamint a vasúti szállítást is nyereségorientálttá kívánja tenni a Medgyessy-kormány és általában a szocialisták. Aggodalmuk nem is volt alaptalan: a második Gyurcsány-kabinet,alighogy megalakult,máris kivetette hálóját a szóbanforgó ágazatokra. Emellett a kormány álbaloldali kereszteslovagjai előszeretettel beszélnek új  munkahelyteremtő beruházásokról, a reformok elengedhetetlenül fontos mivoltáról.És a hírhedt balatonöszödi beszédében 2006 májusában arról is szó esett,hogy a kormány politikáját mennyire rossz útra terelték. Egy szó mint száz:a legfontosabb,hogy reform ide,munkahelyteremtés oda, a jelenlegi koalíció a Blaire-féle irányzatban a leginkább érdekelt,neki ez felel meg leginkább ,miután hangzatos munkásbarát szólamokkal és olcsó ígéretekkel magukhoz láncolják ugyan a baloldali értékek iránt sóvárgó pórnépet,ám valójában a nemzetközi nagytőkét szolgálják ki gátlástalan módon: a multiknak nyújtott adókedvezményekkel, szakszervezet-és dolgozóellenes politikájukkal,elhitetvén a dolgozókkal,hogy nekik igenis ez a jó,ez a legmegfelelőbb. Sikerrel hitetik el,hogy ezek a lépések elkerülhetetlenek,és hogy ez a dolgozókért, a bérből és fizetésből élőkért,azok érdekében történik Emiatt van részben az,hogy a szélsőjobboldali prófétáktól is félő kisemberek még nem alakultak igazán át egy erős,markáns MSZP-ellenes,ám baloldali tömeggé:sokan elhiszik,hogy fellengzős lózungjai miatt az MSZP baloldali. Igaz,hogy egyre több olyan megmozdulásról kapunk hírt,amely civil jellegű és nem árpádsávos,ám ezen civil politizálási kultúra meghonosodása még hosszú időt vesz igénybe,ráadásul éppen az antiszociális intézkedések,ezáltal a baloldalinak hitt kormányból való kiábrándulás teszi emberek tömegeit szélsőséges ideológiák áldozataivá,veszélyeztetve ezzel a civil társadalmi szféra kibontakozását. Egy azonban biztos:miután a kormány változatlanul elhatározta magát a gyűlölt reformok folytatása mellett,a jövőben az ilyen és ehhez hasonló érdekképviseleti vagy civil jellegű tiltakozó akciók könnyen mindennapossá válhatnak.

B.Deák András