Anno a kilencvenes években szóban már hangoztak el olyan megállapítások,amelyek szerint az egyetemeken,főiskolákon tanulóknak csak mindössze egy százaléka munkásszármazású,azaz mai nyelven fogalmazva,a bérből és fizetésből élők,munkavállalók és egyéb szegény néprétegek csupán ilyen arányban vannak képviselve a felsőoktatási intézmények hallgatói között. Mi lehet ennek az oka?

  Induljunk ki abból,hogy mindezen megállípításhoz hozzá kell egy másik elemzést is számítanunk,amely a hetvenes-nyolcvanas évek társadalmi rétegződését elemezte.Ezen tanulmány arra a következtetésre jutott,hogy a nagyarhoni társadalomban általában a szakmák apáról-fiúra szállása a jellemző,azaz aki szakmunkás vagy betanított munkás volt,annak gyermekei becslések szerint az esetek hetven-nyolcvan százalékában ugyanezen mintát követik.A termelőszövetkezetek,vállalatok közép-vagy felsőszintű vezetőinek gyerekei pedig nem igazán maradtak melósok,hanem vagy a rendszerváltást is előkészítő újmenedzsmentet gyarapították,vagy felsőfokú oktatási intézményben folytatták tovább tanulmányaikat-ezt a szakirodalom intergenerációs mobilitásnak is nevezi.

  Ennek korábbra is visszanyúló nemzetközi hagyományai is voltak. A középkorban igen ritkán fordult elő,hogy egy jobbágycsalád gyermekét támogatta a földesúr és pap vagy hadvezér lehetett belőle-ilyen is fordult elő,azonban ez nem volt jellemző. Ha pedig valaki ezen szerencsés kiválasztottak között tudhatta magát,elsősorban olyan pályára mehetett,amely vagy erőszakszervezet révén-hadsereg-vagy értelmiségi rétegei révén konzerválta a megkövesedett feudális rendszert. Érdekes módon a Franciaországban a Napkirály,XIV.Lajos uralma alatt létrejött úgynevezett taláros nemesség egyszerre volt hivatott biztosítani a karrier lehetőségét a legmagasabb állami pozíciók megpályázásához nem nemesi polgárcsaládok sarjai számára,illetve ezek segítségével a feudális királyságot még vagy százhúsz-százharminc évre tartósítani.

  Írásunk mondanivalója éppen ezen logikára épül.Tudniillik az értelmiség  nem más,mint a hatalom felé vagy afelől közvetítő szerepet betöltő társadalmi réteg,így ennek megfelelően szükség van olyan értelmiségre,amely a hatalom felé a többmilló nincstelen és szegény ember érdekeit testesíti meg,közvetíti,illetve érvényesülési lehetőséget biztosít alacsonyabb társadalmi rétegekből érkezettek számára-a neve emiatt proletár-értelmiség. Ahogy anno a taláros nemesség léte is jelezte a polgárság egyre nagyobb szerepét a francia társadalomban,úgy a proletár értelmiség is ugyanezen szerepet töltheti be és alapja lehet annak a szocialista színezetű társadalomnak,ahol a dolgozó is képviseltetik és érvényesülni tud,számára is az esélyegyenlőség jegyében megnyílnak a legkülönbözőbb pályák.

 Mindezt azonban nemcsak a már említett generációs váltás hiánya, az apáról-fiúra szálló munkavégzés hátráltatja,bár ennek mentális megléte kétségkívül súlyosat nyom a latba. Ami azonban hazánkban ennél is erőteljesebb, az a dzsentroid urambátyámos szemlélet egyeduralma,azaz az,hogy a tehetős családok gyermekei automatikusan betöltik az állásokat azon a munkaerőpiacon,ahol az eszkimó úgymond jóval több,mint a fóka. Ettől függetlenül azonban egy szakmájáért és életpályájáért keményen harcoló,ezen eredményeire büszke melós öntudatú értelmiségre szükség van,különösen ma,amikor többmillió ember szinte mélyszegénységben él.

B.Deák András